Karrier Portál banner

Rólunk

Hasznos infók

Hogyan jelentkezz hozzánk?

Köszönjük az érdeklődésedet vállalatunk iránt. Az adatbázisba kerüléshez vagy konkrét pozícióra történő jelentkezéshez szükséges a karrierportálunkon történő regisztráció.
A regisztrációs folyamat maximum 5 percet vesz igénybe, és okostelefonról is elvégezhető, viszont az önéletrajzodra mindenképp szükségünk lesz.
Ezt követően a véglegesítéshez küldeni fogunk egy e-mailt (az általad megadott e-mail címre, úgyhogy mindenképp érvényes címet adj meg), a levélben kapott linkre kattintva pedig már meg is történt a regisztrációd.

A Nyitott pozíciók menüpont alatt találod azokat a pozíciókat, amelyek jelenleg nyitottak és pályázhatók. Az egyes álláshirdetések megnyitását követően van lehetőséged jelentkezni, az álláskosár használata esetén egyszerre akár több pozícióra is. 

A beérkező pályázatokat a szakmai vezetőkkel együtt értékeljük, és ha úgy ítéljük meg, hogy az általunk meghirdetett pozíció elvárásainak eleget tesz a jelentkezésed, telefonon felvesszük veled a kapcsolatot.
Legfeljebb kétkörös interjúra, egyes pozíciók esetében tesztekre, gyakorlati feladatokra és AC-ra (Értékelő Központra) számíthatsz.
Miután meghoztuk a döntést, minden jelentkezőnek visszajelzést adunk.

Ha jelenleg nincs olyan pozíció, amire szívesen pályáznál, akkor is bíztatunk a regisztrációra, hiszen amennyiben az adatbázisunkban elérhető a jelentkezésed, mi is fel tudjuk venni veled a kapcsolatot egy esetlegesen nyíló pozíció kapcsán. A regisztrációnál megadhatod, hogy milyen területek érdekelnek, így ha a preferenciáidnak megfelelő állást hirdetünk meg, e-mailben automatikusan értesítünk. 

Mit várunk a jelentkezéshez?

Önéletrajzot minden esetben szükséges csatolnod a jelentkezéshez. Segítségül szeretnénk felsorolni, melyek azok az információk, amelyeket tüntess fel benne:

  • Név
  • Lakhely
  • Elérhetőség (telefonszám, e-mail cím)
  • Iskolai végzettség(ek)
  • Egyéb képességek, készségek, végzettségek, tanfolyamok
  • Releváns/korábbi munkatapasztalat(ok)
  • Hobbi, érdeklődési kör

Az önéletrajz mellett örömmel vesszük, ha megosztod motivációid arra vonatkozóan, miért szeretnél velünk dolgozni, így egyéb dokumentumként lehetőséged van ezt is csatolni nekünk.

Információk a vasúti orvosi vizsgálattal kapcsolatban

Mint azt tudjuk, a vasút egy veszélyes üzem, így nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy leendő és jelenlegi munkatársaink számára az orvosi alkalmasság elengedhetetlen. Ez minden munkakörre vonatkozó elvárás, nem csak ott, ahol közvetlen vasúti szerelvényekkel vagy vasúti pályához köthetően töltünk be munkakört.

A kimondottan vasúthoz köthető munkakörök esetén egy kormányrendelet is szabályozza mindezt, amely bővebb információt tud nyújtani az esetleges korlátozásokkal kapcsolatban.

Az előzetes foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok célja, hogy megállapítsuk, hogy leendő munkatársaink testi és lelki egészségére a vasúti munkavégzésből eredő megterhelés miként hat, valamint az egyén esetlegesen meglévő egészségügyi problémája nem idéz-e elő balesetveszélyt munkavégzés közben.
A fent említett vasúti orvosi vizsgálatot a legtöbb esetben Szombathelyen végzik, az erre kijelölt intézményben.

Támogatásaink, egyéb juttatásaink

Lakhatási támogatásaink

Indokolt esetben, a szabad férőhelyek függvényében leendő munkatársaink részére átmeneti jelleggel munkásszállást biztosítunk , mely a szombathelyi vasútállomás közelében található. A szállóban 2-3-4 ágyas szobákban való elhelyezésre van lehetőség.

Vállalatunk szolgálatilakás-hálózatot is üzemeltet A lakások szintén a szabad kapacitás függvényében vehetők igénybe munkáltatói döntést követően.

Egyéb, megállapodáson alapuló lakhatási támogatás is igénybe vehető.

Üdülési lehetőségek

Három balatoni városban, Balatonfenyvesen, Badacsonyörsön és Balatonlellén van lehetőségünk minden év nyarán családunkkal kedvezményesen üdülni.

Ingyenes és kedvezményes vasúti utazás

Minden munkavállalónkat, valamint házastársát is megilleti az arcképes igazolvány, mely Magyarország teljes területén ingyenes vasúti utazásra jogosít. Bizonyos feltételek teljesülése esetén mindez az élettársra és a gyermekekre is vonatkozik.

Külföldi vasúttal történő utazás esetén a munkaviszony második éve után további kedvezmények illetnek meg bennünket, így gazdaságosan járhatjuk be akár egész Európát vonattal.

Cafetéria

Az évente meghatározott bruttó keretösszeget mindegyikünk fel tudja osztani a felkínált lehetőségek között. Választhatunk önkéntes nyugdíjpénztári befizetést vagy egészségpénztári hozzájárulást, utalhatunk SZÉP Kártyára, kérhetünk bölcsődei, óvodai vagy lakhatási támogatást.

Mindezeken túl számos egyéb vállalati támogatás áll a munkavállalók rendelkezésére, mint például szociális segély, iskolakezdési támogatás, banki kedvezmények, szolgálati lakás lehetősége,, sportolással kapcsolatos támogatások, kedvezményes szemüvegvásárlási lehetőség vagy a Hotel Sopronba szóló kedvezmények.

Kiemelten fontosak számunkra a vállalati rendezvényeink, ilyen a Vállalati Majális, a Családi nap, a Mikulás nap, az év végi karácsonyi rendezvény vagy a Vasutasbál.

Szakmaspecifikus munkarendjeink

Minden munkatársunk arra törekszik, hogy állandó, zavartalan működést biztosító szolgáltatásokat nyújtsunk. Ehhez elengedhetetlen, hogy bizonyos munkakörökben a nap 24 órájában munkavégzés történjen. E munkavégzés többféle módon történhet:

  • Vezénylés szerint: a vezénylés egy olyan rendszer, amely megmutatja a kollégáknak, hogy a következő egy hónapban mely napon, milyen munkaidő-beosztással kell ellátniuk feladataikat
  • Forduló szolgálatban: folyamatos, váltásos munkarendnek is nevezik, ez azt jelenti, hogy a munkatárs 12 óra munkavégzés után 24 óra pihenőben részesül, majd újra 12 óra munkavégzés után 48 óra pihenőidőt kap.

Munka- és formaruha

A törvényi előírásoknak megfelelően munka- és egyenruhát biztosítunk a megjelölt munkakörökben dolgozó kollégák részére, melyet évente a szükségletek tekintetében rendelhetünk.

Életképek